Mint ahogy szinte minden családban, nálunk is vannak házi kedvencek, akik az évek során szoros kapcsolatba kerülnek velünk, illetve ők is a család részévé válnak.
De mi történik akkor, amikor már...
több megjelenítése
Mint ahogy szinte minden családban, nálunk is vannak házi kedvencek, akik az évek során szoros kapcsolatba kerülnek velünk, illetve ők is a család részévé válnak.
De mi történik akkor, amikor már nincs egyedül a cicánk, vagy a kutyánk, mert hazaviszünk hozzá egy másik kis kedvencet, akiről szintén gondoskodni szeretnénk, és szeretnénk a család részeként tudni őt is. A döntés nem mindig egyszerű. Hogy fognak kijönni egymással az állataink, mennyire lesznek egymásra irigyek, mennyire fogják félteni egymástól az ételt, és még sok más olyan dolog, mely megnehezíti mindennapjainkat. Az ugyanis, aki szívvel lélekkel űzi az állattartás szellemét, nagyon jól tudja, hogy nem elég csupán táplálékkal ellátnunk, néha megsimogatnunk őket - feltéve, hogy valaki megszokta simogatni a kutyáját, macskáját - ennél bizony több dologra is oda kell figyelnünk, jelen esetben az állatkánk érzelmeire, belső tulajdonságaira, illetve arra, hogyan reagál egy másik házi kedvenc jelenlétére.
Jelenleg egy foxterrier kiskutyám van, Boni, aki már 5 éves. Mellette volt még egy kaukázusi és egy labrador kutyám is, továbbá egy cicám, Bözsi. Azóta a kiskutyám egyedül maradt Bözsivel és másik két cicával, Pityuval és Lilikével. Amióta csak ismerem, irigy, makacs kiskutyának mondható, aki megpróbál engem irányítani, legtöbbször pedig sikerül is neki, mert annyira aranyos, hogy képtelenség neki ellenállni. Amíg volt másik két házőrzőnk, nem vettem észre különösebb változást a személyiségén, így utólag viszont rájöttem, hogy el volt nyomva a másik két nagy kutyám mellett. Azóta viszont, mióta csak cicákkal él együtt, bátrabb, önzőbb lett, és nagyon féltékeny a többiekre.
Ha valakinek több állata is van otthon, feltétlenül oda kell tehát figyelnie arra, hogy egyikőjük se legyen elnyomva, kitudjanak teljesedni, teljes személyiségükkel uralhassák portánkat, mindahányan vannak. Sajnos már későn vettem észre, hogy Boni lelki válságban van, melynek visszaállítása pozitív életciklussá egy nagyon hosszadalmas és kitartást igénylő folyamat lesz.
Mivel már nincs elnyomva a nagyok között, jól érzi magát a kicsikkel, vagyis a 3 cicával. Bözsi már nagyon idős, de Pityu és Lilike még fiatal, akikkel néhanapján önfeledt fogócskázásba, játszadozásba kezd - a játék persze kölcsönös.
Volt egy bizonyos időszak, amikor Boni morgott rám, ha közel mentem hozzá evés közben, vagy egyszerűen csak megszerettem volna simogatni. Amióta nincs mellete más kutya és többet foglalkozok vele, ez a jelenség egyre ritkább, valamint azt tapasztalom, hogy gyakrabban odajön hozzám, bújik, lelkes, amikor meglát és több kedve van játszani, sétálni egyaránt.
Sokan mondják, hogy a kutya az csak kutya. Nem. A kutya, az Egy kutya. Értékelnünk kell mindazt, amit értünk tesznek, meg kell őket becsülnünk, ama sok bosszúság ellenére is, amit esetleg nap-mint nap okoznak nekünk. Legyen az akár egy frissen ültetett virág kikaparása, vagy a tökéletes, szépen gyepesített udvar egész felásása egy vakond után. Nem azért teszik, mert rosszak, vagy mert buták, hanem mert ők ilyenek, és így kell őket elfogadnunk, szeretnünk. Egy kutya, amiről gondoskodnak, annyi szeretetet képes visszaadni az egyénnek, vagy akár az egész családnak, mely során a sok bosszúság pillanatok alatt feledésbe merül. Ezt tudnia kellene minden állattartónak!
kevesebb megjelenítése