Szentbernáthegyi

A szentbernáthegyi hatalmas termetével és nyugodt természetével vívta ki magának a „gyengéd óriás” nevet. A fajta története a 17. századi Svájchoz, a Nagy Szent Bernát-hágó kolostorához kötődik, ahol a szerzetesek eredetileg az Alpok zord körülményei közötti mentési munkálatokra tenyésztették ki őket. Robusztus testfelépítése, sűrű, vízlepergető bundája és kiváló szaglása tette alkalmassá arra, hogy a hóviharban rekedt utazókat felkutassa. Megjelenése impozáns: feje széles és hatalmas, arckifejezése pedig jóságos, amihez jellegzetes, lelógó ajkak társulnak. Két szőrváltozata létezik, a rövid és a hosszú szőrű; mindkettő jellegzetes vörösesbarna és fehér mintázatú.

Jelleme legendásan türelmes és lojális. Bár méretei miatt tekintélyt parancsoló, alapvetően békés kutya, amely rendkívül ragaszkodik a családjához. Alacsony energiaigénye ellenére szüksége van a rendszeres sétákra, de kerülni kell a túlzott megterhelést, különösen meleg időben, mivel a hőt nehezen viseli. Tanítása során a türelem és a korai szocializáció kulcsfontosságú, mivel makacsságra hajlamos lehet, és egy ekkora testű kutyánál elengedhetetlen az alapvető engedelmesség.

Gondozása során figyelemmel kell lenni a jelentős nyáladzásra és a vedlési időszakban tapasztalható nagy mennyiségű szőrhullásra. Egészségügyileg hajlamos lehet a nagytestű kutyákra jellemző csípődiszpláziára és a gyomorcheffre, ezért a táplálására és a pihentetésére érdemes nagy hangsúlyt fektetni. Elsősorban kertes házba javasolt, ahol elegendő tere van a mozgáshoz, és ahol nem okoz gondot a méreteiből adódó „helyigénye”.